Pályázat eredménye - Mesterségek, Mesteremberek
(részlet a fotópályázat kiértékelésén készült jegyzőkönyvből)
Kiértékelés időpontja: 2009.10.19. 13 óra
Kiértékelés helyszíne: Művelődési Ház
Jelen voltak: Csáki Jenő, Dávid Botond, Elekes Gyula, Jakab Áron Csaba, Kovács Árpád
Fotópályázat részvevőinek száma: 8 fő
Leadott pályaművek száma: 29 darab
A beérkezett pályaművek átnézése után a következő döntések születtek:
a) Egyrészt a beérkező pályaművek alacsony száma, másrészt a nagy számban előforduló fotótechnikai hibák miatt a zsűri döntésének megfelelően e fotópályázat anyaga nem kerül kiértékelésre, elmarad a kiállítás és a díjazás is.
b) Megrendezésre kerül 2010 tavaszán egy második forduló, amelynek témája megegyezik a jelen fotópályázat témájával, a többi feltétel a jelen feltételekkel megegyezőek
c) A jelenlegi pályaművek kiértékelése a második fordulóban beérkező művekével egyszerre történik, ugyanakkor a jelenlegi pályázók a második fordulóban még egyszer nevezhetnek
d) November hónaptól megrendezésre kerül havi gyakorisággal egy fotótechnikai szakkör, melynek helyet a Művelődési Ház ad, az előadók pedig neves fotógráfusok. Az első előadást Dávid Botond tartja, illetve a szakkör folyamatos megszervezését is ő vállalja 2010 márciusáig
A fotópályázat szervezői úgy gondolják, az előző pályázatok díjazott részvevői számára erkölcsi kötelesség kellene legyen a megmérettetés vállalása a soron következő kiírásokban.





